Tango az el Caminon - avagy zarándoklat a kutyánkkal-

800 kilométer, 8 lábon, 40 nap alatt. Ez volt a mi utunk, vagy ha úgy tetszik, eddigi életünk leghosszabb kutyasétáltatása, a Tejút alatt haladó el Camino zarándokúton.

…Az egyik felfelé haladó út végéről pillantott meg minket, ahogy fáradtan róttuk a kilométereket az éppen lábunk alá érkező magaslaton. Ránk szegezte acélkékes vad tekintetét, mely töretlen elszántságot tükrözött, testtartásával pedig jelezte, támadásra kész. Nem sokat hezitált! Célba vette Tangot, a gyönyörű Amerikai Staffordshire terrier kan kutyánkat, akit viszont pórázon fogtam, és hatalmas lendülettel, célzottan nekirontott. Számomra esélytelennek tűnt, hogy ezt megússzuk szárazon, de a párom, aki több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező kutyatenyésztő és - tréner, az elhárítás legmegfelelőbb pillanatára időzítve stabilan állt mellettünk, és a támadás ütközete előtti utolsó másodpercben egy jól irányzott lábmozdulattal eltántorította a felajzott kutyát, aki visszaszaladt a gyönyörű kovácsoltvas kerítéssel határolt ház kertjében lévő portájára, amelynek egyetlen problémája volt, hogy a kapuját nyitva hagyták. Nem volt más megoldás, ha nem akartuk, hogy kutyánk harcba keveredjen, közbe kellett lépni, hogy elhárítsuk az ijesztő erővel felénk tartó veszélyt. Amint a párom a hazaoldalgó kutya után ment, hogy becsukja mögötte a kaput, biztosítva ezzel a pillanatnyi biztonságunkat, arra gondoltam, ha még egyszer dönthetnénk arról, hogy Tangoval, aki felnőtt magyar bajnoki címet nyert az útra kelésünk előtti héten induljunk-e el az el Camino zarándoklatunkra, akkor hogyan döntenék, tudva már, hogy az út harmadik harmadának szakaszára eső településeken a kutyatartás enyhén szólva minősíthetetlen. A legtöbb kutya vagy szabadon kószál az utcákon, vagy egy méteres láncra verve kínlódik egész életén át. Nem kérdés, hogy ismét igen lenne a válaszom, mert ez volt a mi utunk, pontosan úgy, ahogy éppen jártuk, hármasban, a párom, én és Tango.

A saját utadon

Viszont arra is gondoltam, hogy ha valaki majd megkérdezi, nekiinduljon-e kutyával ennek a több mint 800 kilométeres gyalogolásnak, azt fogom tanácsolni, hogy ne tegye! Ám éppen abban a pillanatban értettem meg zarándoklatunk egyik legfontosabb üzenetét. Mindenki a maga útját járja és csak olyan dolgok történhetnek vele, amik őt, az életét, a személyiségét, a múltját, a jövőjét, a sikereit és a félelmeit tükrözik a jelenben. Nem törvényszerű, hogy a miénkhez hasonló atrocitások érjenek valakit, csak azért, mert kutyával megy végig az úton. Lehet, hogy amikor más halad el éppen a fentebb említett szakaszon, akkor zárva lesz a kovácsoltvas kapu… De az is lehet, hogy el sem ér a Pireneusok ormán áthaladva, Navarrát és Leon-Kastilla tartományt átszelve a mesés és rendkívül izgalmas galíciai vidékig, mert nem a saját útján halad, mert csak divatból vág neki a Caminónak, mert valaki rábeszélte, hogy induljon el az úton stb…

Az egyik legfontosabb dolog, hogy mindenki önszántából menjen, a saját tempójában haladjon és azzal gyalogoljon, akivel úgy érzi, hogy együtt kell mennie. A zarándoklat mindenképpen magányos dolog, akár egyedül indulunk neki az emlékeinkkel, a fájdalmainkkal, a reményeinkkel, a hitünkkel, vagy mindezekkel együtt de párban a társunkkal, barátunkkal, barátnőnkkel, családtagunkkal, kutyánkkal.

Figyeld a kutyádat és meglátod magad!

Minket hármasban hívott a Tejút alatt haladó, Keletről-Nyugati irányba tartó út, amelynek kiindulópontjára egy augusztusi estén, telihold napján érkeztünk meg. Többen próbáltak lebeszélni arról a vállalkozásról, hogy a kutyánkkal vágjunk neki annak az embert próbáló, fizikai és lelki mélységekkel és magasságokkal teli zarándokútnak, amit több, mint 1200 éve járnak az emberek, megszentelve lábuk nyomával a franciaországi Szt. Jean Pied de Portból induló, Santiago de Compostellába, illetve egyre többek számára azon túlra, vagyis a világvégének nevezett óceánparti Finisterrébe tartó el Caminonak. De nem sikerült! Többek között talán azért sem, hogy miután végigjártuk, el tudjuk majd mondani másoknak a tapasztalatainkat mindazzal kapcsolatban, amiről eddig magyar forrásokból nemigen lehetett tájékozódni, hiszen egészen mostanáig, világviszonylatban is elég kevesen tették meg a teljes szakaszt kutyával. A tapasztalataink és a megéléseink azonban nem szolgálhatnak tanácsként senki számára, hiszen aki zarándokolni indul, az saját tapasztalásra vállalkozik, mert ha nem ezt teszi, nem tud végigmenni az úton. Más útját nem járhatjuk sikerrel.  Az utat, amelyen egyébként minden esteleges ellenkező híreszteléssel szemben nem a fizikai erőnlét visz végig, hanem a mentális erő, az elszántság, a kitartás, a rugalmasság. Azért nem írom, hogy a cél, mert itt aztán kiderül annak, aki ezt még nem tudja, nem tapasztalta, hogy nem csupán frázis: a cél, tényleg maga az út. De vajon mit ért mindebből az a négylábú, aki hűségesen gyalogol veled és nem csupán melletted? Pontosan azt, amit kisugárzol magadból, hogy menni kell, mert valami mindvégig hív. A különbség az, hogy számodra talán csak később, vagy lehet, hogy sosem derül ki, mi hívott igazából, míg ő mindvégig tudja, hogy Te hívod, és nem kérdés, hogy számára ez a legszentebb erő. Szavak nélkül is veled halad és kérés nélkül is tükröt tart neked. Figyeld őt, figyeld az utat, és ha valamit még nem tudtál magadról, most megtudhatod, ha valamit még nem értettél meg az életedből, most megértheted, ha valamit nem éltél meg eléggé, most újra átélheted, és ha elég bátor vagy még át is írhatod.

Derült égből a kolbász

Bár igaz, hogy a Camino egy belső utazás, azért fizikailag is megtesszük az utat. Ezért ha már tanácsokat nem is adhatunk, szeretnék néhány gyakorlati útmutatást adni, amit úgy véljük, érdemes megfogadni.

• Tanácsos sátrat vinni annak, aki kutyával gyalogol az úton. Bár Spanyolországban elég komoly tilalmai vannak a nomád kempingezésnek, azért meg lehet találni az úton azokat a rejtekes helyeket, ahol felverhetjük a sátrat. Ezen kívül számos albergében, azaz zarándokszálláson (köztük néhány önkormányzati szálláson is) megengedik a tulajdonosok, hogy a kertben sátrat állítsunk.
• A zarándokszállások jelentős többségében nem kapunk az épületben szállást kutyával, viszont vannak olyan helyek, ahol szívesen látnak minket. Ha nem is a közös hálótermekben, de elkerítenek nekünk egy részt külön térben, lehet, hogy épp az irodában.
• Előfordul, hogy vannak külön szobák, vagy a kertben kis faház/bodega, amit igénybe vehetünk, ám ilyenkor általában a megszokottnál magasabb szállásdíjra lehet számítani. Bár nekünk egy alkalommal megadatott, hogy a helyi templomban aludhattunk, csak mi hárman, és a templom melletti alberge szállásdíját fizettük. Viszont arra is volt példa, hogy csak szállodában találtunk szállást drága pénzért.
• Számítani kell rá, hogy Spanyolországban a kis méret feletti kutyákat a legtöbb vonaton és buszon nem lehet utaztatni, még szájkosárral sem. Bár gyalogolni indulunk, de alkalom adtán sor kerülhet arra, hogy járművet vegyünk igénybe. Ilyen esetben taxiban gondolkozzunk! Vagy egy váratlan pillanatban megérkezik a helyi község rendőrfelügylője és felajánlja, hogy elvisz minket a saját autójával, ahogy ez velünk megtörtént. Az út, ilyeneket is tud ám, sőt…
• Számítsunk rá, hogy kutyával lassabban tudunk haladni, mint a zarándokok általában. De ezzel nem szabad foglalkoznunk. Amennyiben úgy döntünk, hogy kutyával megyünk, fel kell vállalnunk az ő tempóját. Mi átlagosan napi 20 kilométert tettünk meg.
• Vigyünk jó minőségű pórázt, nyakörvet, hámot, ami bírja a strapát a hosszú úton. Nagyon jó választás a csúszásmentes póráz, hogy stabilan tudjuk fogni kutyánkat. A hám esetében pedig érdemes olyat választani, ami sötétben világító csíkkal vagy felirattal ellátott, így a napfelkelte előtt illetve napnyugta után is jól látjuk a kutyát, akkor is ha épp nincs pórázon.
• A Caminon későn kel a Nap, viszont néha nem árt hajnalban, azaz sötétben elindulni, hogy elkerüljük a nagy meleget.
• Feltétlenül vigyünk a kutyának esőkabátot, mert kevés zarándok ússza meg eső nélkül a teljes utat. Viszont esőben csak úgy lehet haladni, ha a kutya szőre nem ázik agyon.
• Legalább ilyen fontos a napsugarak melege elleni védelem, amit napvisszaverő ezüst fóliával, vagy speciális ezüstcsíkokkal ellátott könnyű anyagkabáttal tudunk biztosítani.
• Mindig legyen nálunk elegendő víz, úgy hogy tudjunk a kutyánknak is adni, aki ivás közben a mennyiség egy részét a földre lefetyeli, vagy összenyálazza, tehát ki kell öntenünk. Lehet kapni összegyűrhető anyagtálat, ami nem jelent plusz súlyt a cipelnivalók között.
• Végül a táplálék, ami szintén nagyon fontos, ám azért hagytam legutoljára, mert egy ehhez kapcsolódó történettel szeretném zárni ezt a beszámolót. A Camino áthalad erdőkön, mezőkön, falvakon, kis és nagyvárosokon. Néhol lehet kapni kitűnő kutyatápokat, szárazat és konzerveset egyaránt, máshol vásárolhatunk szalámit, vagy más olyan ételt, amit magunknak is megvennénk. Vannak helyek, ahol  jószívű vendéglátók finomságokkal lepik meg a kutyánkat és vannak olyan helyek, ahol sok pénzért kínálják mindezt. Ugyanakkor olyan szakaszokon is áthaladunk, amelyek egyáltalán nem bővelkednek még kisboltokban sem, nemhogy kutyatápokban. Itt azonban megtörténhet, hogy megtapasztaljuk a gondviselés határtalan jóságát. A Camino tele van apró csodákkal -szokták mondani. Ami igaz, de szerintem inkább az élet van tele csodákkal, csak a Caminon talán hamarabb, jobban, gyakrabban, könnyebben észrevesszük ezeket a nem is mindig apró ajándékokat. A hét-nyolc nap járóföldnyi Meseta fennsík Alföld szerű vidékén gyalogoltunk, ahol a falvak rendszerint csak több mint tíz kilométernyi távolságra találhatók egymástól. Egyik reggel úgy indultunk útnak, hogy kicsit aggódtunk Tango aznapi betevőjével kapcsolatban. Reggel evett valamicskét, de tartottunk tőle, ahhoz, hogy jól bírja az utat hamarabb szüksége lesz további élelemre, mint ahogy elérünk a következő faluig, ahol ki tudja, mit tudunk majd venni neki. Nos, ezzel a teherrel szívünkben róttuk a kilométereket a pusztában, mikor is Tango hirtelen letért a földútról és a mezőről egy szál friss kolbásszal a szájában tért vissza, mint aki most jött a helyi hentestől. Azt fontos elmondanom, hogy az útnak egy olyan szakaszán gyalogoltunk akkor, ahol abban az időben se közel se távol egy lélek sem járt. A Caminoak ezt a részét sokan kihagyják, ráadásul mi egy alternatív útvonalat választottunk, ahol még nyáron is elvétve haladnak zarándokok. Derült égből kolbász termett Tangonak, ami körülbelül kétszer akkora volt, mint amekkora a képen látszik belőle, csak mire lefotóztuk, nagy része már a helyére került:-) Miért is izgultunk egy percig is??? Ez a Camino, megadatik, ami fontos...! És ez az élet, mindig megkapjuk, ami fontos nekünk, csak ez néha hihetetlennek tűnik, néha pedig nem tudjuk, mi is az ami igazán fontos...

Akinek további információval szolgálhatunk, keressen minket a Kutya-Gazda Asztrotréning FB linkjén, ahol megtalálhatja a Caminon írt jegyzeteinket is https://www.facebook.com/kutyagazdaasztrotrening

vagy a honlapunkon: http://azeletedesillata.hu/kutya/