Egész éjjel őrizte halott barátja testét a kutya
A világ talán leghűségesebb négylábú barátjáról szívszaggató kisfilm járja az internetet.
Nem ez az első olyan történet, amely arról szól, hogy egy hűséges négylábú órákon, napokon, éveken keresztül őrizte szeretett társát – vagy annak sírját, ennek ellenére mégis elszorult a torkunk, amikor olvastuk.
Az eset valahol Kínában történt, az egyik forgalmas főút kellős közepén. A két jóbarát talán épp az úttesten próbált átkelni, amikor a tragédia történt: egy érkező autó elütötte az egyik kutyát, majd sorsára hagyta a szenvedő állatot, aki nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.
Ellentétben a gázolóval, a szerencsétlenül járt kutya társa nem tágított és a szemtanúk elmondása szerint hosszú órákon keresztül barátja mellett maradt. Összekucorodott a test mellett és védte őt. Mivel képtelenség volt elcsalogatni barátja teste mellől, az egyik jószívű járókelő egy széket tett az út közepén fekvő páros mögé, hogy felhívja a többi autós figyelmét.
Dacára a fagynak, a barna kutyus végül egész éjjel társa teste mellett virrasztott, míg a szemközti étterem tulajdonosa meg nem sajnálta őket és egy közeli parkban el nem temette a kis fehér kutyát. A hűséges barát az elmondása alapján végig mellette maradt. Hogy a temetés után mi lett vele végül, azt sajnos nem tudni.
A szívbemarkoló jelenetet egyébként egy videón is rögzítették, amit most mi is megosztunk önökkel, ám tekintettel arra, hogy egy halott kutya is szerepel a felvételen, kérjük, csak erős idegzetű olvasóink nézzék meg a felvételt.