A Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportért Közalapítvány nyílt levélben nehezményezi, hogy a Mancs-filmet gyártó Új Budapest Filmstúdió Kft. nem hajlandó figyelembe venni a 2006-ban jobblétre szenderült világhírű miskolci mentőkutya gazdájának, Lehóczki Lászlónak a készülő alkotással kapcsolatos észrevételeit. Levelükben a mentőcsoport tagjai arra hivatkoznak, hogy az alkotóknak nincs joguk egy személy élettörténetének néhány elemét kiragadva, az érdemeit felhasználva eladni egy sztorit a médiában úgy, hogy a személy ehhez nem járult hozzá.
Szerda délelőtt az ügyben a mentőcsoport sajtótájékoztatót is tartott. A magyar médiából csak lapunk képviseltette magát, így Lehóczki László a Magyar Nemzetnek külön indokolta meg álláspontját. Mancs egykori gazdája úgy látja, a film esetében a tolerálhatónál nagyobb a távolság a valós események a művészi szabadság megengedte fiktív elemek mértéke között. Megemlítette azt is, hogy Mancs alakját illetően védjegyoltalmat is kértek. Lehóczki szerint kezdettől fogva része volt az együttműködésnek, hogy a mentőcsapat a szakmai közreműködésért cserébe részesül a film bevételéből, az összeget pedig majd egy állandó mentőcentrum létrehozására fordítanák, a konkrét összeget illetően azonban mindmáig nem sikerült egyezségre jutni. Lehóczki László személyesen azt is nehezményezi, a filmbéli kutya gazdája, akit szerinte könnyű vele azonosítani, nem túl pozitív színben tűnik fel.
Megkerestük az üggyel kapcsolatban Kántor Lászlót, a film producerét is, aki szerint a filmbeli kutya gazdája nagyon is pozitív hős, ugyanakkor szerinte kár lenne a különbségeken lovagolni, mivel a Mancs-film hangsúlyosan fikció, amelynek csak ihletője az egykor élt mentőkutya. Olyan mese ez, amelyben a magyar példakép mellett a világ összes hős mentőkutyája előtt tisztelegnek. Jogi értelemben pedig nem lehet egy kutya nevét levédetni – mondta Kántor.