Bullterrier találkozó
Sikeresen lezajlott a 2014' bullterrier fajtatalálkozó. Sok ember és sok bullterrier gyűlt össze a Boldog kutyaiskolában, ahol megrendezésre került a bullterrier fajtatalálkozó 2014
rendezvény. A baráti légkör, a fajta iránti szeretet és elkötelezettség és a szórakozás jellemezte a napot. Szinte érezni lehetett a levegőben, hogy itt mindenki a bullterrier szerelmese.
A baráti beszélgetések, ismerkedések mellett elkerített futtatóban a kutyák fergetegesen játszottak, futottak, jól érezték magukat, miközben gazdáig szeretettel mosolyogva nézték őket, hisz nem túlzás gondolom azt kijelenteni, hogy mintha csak a gyermeküket nézték volna egy játszótéren.
Egyértelmű, hogy a bullterrier nem más, mint egy egyenértékű családtag. Egyszerűen túlemelték a fajta szerelmesei a kutya mivoltán. Ők nem kutyák, ők Bullterrierek. Ügyességi és gazdihoz futási verseny tartottak, mely az ügyességi esetében sokkal, lazább szabályokkal rendelkezett és nem csak
azok vehettek részt rajta, akik az előre kiépített pályán végigmentek, hanem aki olyan produkcióval tudott előállni, ami nem
megszokott, ami megmosolyogtatja az embereket, ami kicsit talán egyedi. Így győzhetett a lufikergető Zora.
A gazdihoz futás a szokásos rendszer szerint tartották és a sok gazdihoz futás helyett a környéken bóklászást választották. Ebben
magic volt a legügyesebb hisz őt még az épphogy 3 hónapos Tézi is megelőzte 5 másodperccel J Persze ne feledkezzünk meg a
villámlábú Kiráról, aki kevesebb mint 3 másodperc alatt rohant a gazdájához egy ölelésért.
Kiválasztásra került a legszebb fehér és legszebb színes kutya is, melyet hasonlóan az előbbiekhez nem a kiállításokon megszokott
standard szerint értékeltek, hisz akkor ott egy cseppet sem számított, hogy valaki mekkora bajnok. A lényeg a szeme csillogása, a megfogó arca, a mosolya, vagy a cukisági faktora számított. A rendezvény tombolával zárult, ahol különböző felajánlások (lovaglás, nyakörvpóráz, masszázs) mellett bullterrieres emléktárgyak is gazdára találtak.
Egy igazán kellemes eseménnyel lehetett zárni a hétvégét, hisz azt gondoljuk mindenki kellően elfáradt. A szervezők ígérik, jövőre
sokkal nagyobb, sokkal jobb, sokkal emlékezetesebb rendezvényre törekednek.