Bullmasztiff - A fajta kialakulása

Ahhoz, hogy teljesen megismerhessük ezt a fajtát, meg kell értenünk a XVIII-XIX.századi Anglia világát. Charles Dickens regényei hű képet adnak Anglia gazdasági és társadalmi ellentéteiről: megismerhetjük a nincstelen, éhező falusi és városi tömegek haragját, mellyel a földbirtokosokra, vagy éppen a gyártulajdonosokra tekintettek. Ebben a korban a bűnözés valóban egyet jelentett a megélhetéssel, leggyakrabban az ennivaló megszerzéséért loptak, s gyakori jelenség volt, hogy a nagybirtokok erdeiben vadorzásra kényszerültek. Mivel elfogásuk esetén szigorú büntetés várt rájuk, védekezésük is kegyetlen és gyilkos volt. Érthető hát, hogy a vadőrök olyan kutyafajta kitenyésztésével próbálkoztak, amely veszélyes munkájuk során képes megvédeni őket.

Olyan kutyákra vágytak, amely csöndben, akár órákig is mozdulatlanul lapul rejtekhelyén, majd gazdája parancsára azonnal a vadorzóra rohan és hatalmas erejével földhöz szegezi, esélyt sem hagyva támadásra vagy menekülésre.

Először a szarvasok vadászatának mesterével, az ír farkaseb-el próbálkoztak, ez azonban gyengécskének bizonyult egy felfegyverzett vadorzó elfogásához, és a kellő határozottság is hiányzott belőle. Próbálkoztak a masztiffal, aki viszont hatalmas termete miatt kevésbé volt hatékony a menekülő bűnözők üldözésében. A korabeli bulldoggal is próbálkoztak, de ez a kutya akkori formájában túlságosan nyugtalannak, makacsnak és kezelhetetlennek bizonyult.

Végül keresztezték egymással a masztiffot és a bulldogot, ezáltal megindult egy olyan kutya kitenyésztése, amely ötvözi a masztiff nyugodtabb, csöndesebb természetét a bulldog robbanékonyságával, fürgeségével.

Ez meghozta a várva-várt eredményt: a vadőrök tökéletes segítőjeként megalkotott kutya nagy, de nem lassú, akinek nem jelentett gondot a menekülő vadorzó beérése, ugyanakkor bőséges erőtartalékkal rendelkezett akár a legerősebb ember feldöntéséhez és fogva tartásához.

Fontos, hogy az új fajta kellően higgadt természetű volt: nem gurult be és nem tépte szét a lefogott személyt, még akkor sem, ha az határozottan ellenállt, sőt esetleg meg is sebesítette a négylábú vadőrt. Akkoriban a bíróság elé állított bűnözőnek minden esélye megvolt a halálos ítéletre, így elképzelhető, milyen vehemenciával védekezett az erdőkerülővel szemben és küzdött szabadságáért az őt fogva tartó kutyával. 

Gyorsan elterjedtek ebben a feladatkörben, s félelmetes hírük mindenhová eljutott. A vadorzók valósággal rettegtek tőlük, mint ahogyan arról Richard Jeffries is beszámol The Gamekeeper at Home (1879) című könyvében: ha szembekerültek a vadőrrel, igyekeztek először a kutyáját lelőni.

 A fajta első írásos említése egyébként a francia Buffon nevéhez fűződik: 1791-ben megjelent "Természetrajz" című könyvében már beszámol a bulldog és masztiff keresztezésekből származó kutyákról, "Nehéz Bulldognak" nevezve őket. 1924 ben sok változtatás után elfogadja az EKC angol kennel klub mint elismert fajtát. John D. Rockefeller behozattatja amerikába a birtokai őrzésére és 1933 körül elfogadtatják az AKC amerikai kennel klubbal.

 Kozel Gyula