Száraz, nedves vagy vegyes?

Gyakori kérdés a kutyatartók körében, hogy nem unalmas-e minden nap ugyanazt kapnia kedvencének, jó-e ha szárazon eszi a száraz eledelt, vagy inkább csak nedves táplálékot lenne jó kapnia? Ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, érdemes egy kicsit messzebről kiindulva megnéznünk, hogy mi lehet a kutya számára az ideális az alapján, hogy mi volt a tápláléka kezdetekben?

A háziasítás hajnalán az ember mellé szegődött kutyáról feltételezzük, hogy kezdetben a saját vadászzsákmánya mellett az ember által fogyasztott táplálék maradéka is szerepet kapott a táplálkozásában. Kapcsolatuk alakulása során ez eltolódott az ember által biztosította eledel irányába, majd a mezőgazdálkodással, állattenyésztéssel a hagyományos állati eredetű táplálék (csontos hús és belsőségek, béltartalom) kiegészülhetett a feldolgozott gabonafélék, majd később a tejszármazékok étrendbe kerülésével is. Az emberi táplálkozás alakulásával kutyáinké is módosult, az ipari forradalom idejére már az emberéhez hasonlóan hőkezelt, különféle tudományos ajánlások alapján összeállított receptúrákat használtak. Az otthon ilyen módon készített táplálékot egészítette ki, részben váltotta a konzerv eledel. Ezekre a menükre a magas nedvességtartalom volt jellemző. Emellett készültek száraz, könnyebben szállítható és adagolható eledel típusok is, mint a hús-, hal- és gabonalisztből és egyéb összetevőkből készült kutyakekszek és a ma ismert száraz eledelek elődei. Ezeket jellemzően vízzel felöntve, áztatva kínálták a kutyáknak. A második világháború okozta nyersanyag és alapanyag hiány egy időre háttérbe szorította a konzerv eledelt, és életre hívta a hosszabban eltartható és állandó beltartalmú, a mai technológiához nagyon hasonlóan készült extrudált eledeleket. A fogyasztói igényeknek megfelelően manapság különféle minőségi kategóriában és összetételben elérhetőek mind a konzerv, mind a száraz, mind az egyéb technológiával készült nedves eledelek és kiegészítő eledelek.

Érdemes még tudnunk, hogy a kutya számára biztosított táplálék alapanyagainak minőségén és az elkészítési módon kívül az emésztés hatékonyságához, és így a táplálék megfelelő hasznosulásához hozzájárul a megfelelő nedvességtartalom is. A fentiekből következik, hogy ezt több módon is biztosíthatjuk, attól függően, hogy melyik formulát találjuk a magunk és kedvencünk számára ideálisnak. Kínálhatjuk a bevált száraz eledelünket nedvesítve, ez különösen előnyös habzsoló vagy foghiányos kedvencek esetén vagy biztosíthatunk kizárólag nedves eledelt is, amennyiben az teljes értékű és megfelel a kutya egyedi igényeinek. Választhatjuk azt is, hogy egy etetésen belül vegyesen kínáljuk a különböző formulákat, vagyis a száraz eledel mellett nedveset is adunk, a kettőt összekeverve. Ily módon kedvezhetünk azoknak a kutyáknak is, akik idegenkednek az áztatott száraz eledeltől, vagy kifejezetten kedvelik annak roppanósságát, ám szeretnénk számukra az ideális nedvességtartalmat is biztosítani és azoknak is, akiknek jól esik a puha, szaftos falat a roppanósak mellett.