Panelkutya Állatbarát Egyesület

pecset.jpg

Egyesületünk 2007-ben alakult Budapesten, a zuglói, azon belül a Füredi utcai lakótelep ebtartói köréből. Az évek folyamán egyre több tagunk és támogatónk segítette munkánkat, más kerületek, más városok állatvédő szervezetei, állatorvosai, a kutyás sportágak jeles képviselői is megismertek minket, kölcsönösen segítjük és támogatjuk egymás munkáját.

A kezdetben megfogalmazott cél egy megfelelően felszerelt lakótelepi kutyajátszótér felépítése és üzemeltetése volt. A tervek 2014-re megvalósultak, a kutyajátszótér megépült, a helyi Önkormányzat és egyesületünk közös munkájának eredményeként. A hagyományos kutyajátszótér helyett a miénk nagy alapterületű, füves-fás-bokros terület, az agility alapjaira épülő játékokkal felszerelve. Eme cél mellé természetesen az állat- és környezetvédelmet is társítottuk,  az elveszett-megtalált kutyák felkutatását és hazajuttatását (az évek folyamán mintegy 50 kutyát juttattunk haza, vagy új gazdához), valamit az ebtartók felvilágosítását és tanácsokkal történő segítését a felelős állattartás és a hatályos törvények betartása mellett.  Nagy hangsúlyt fektetünk az ebtartók és az állatokat nem tartó szomszédok közötti viták elsimítására. Idén felvilágosító rendezvénysorozattal készülünk.

Fotók a honlapon és a facebook oldalunkon.

https://www.facebook.com/pages/Panelkutya-%C3%81llatbar%C3%A1t-Sport-%C3%A9s-Szabadid%C5%91s-Egyes%C3%BClet/214349061941977?ref=hl