Szurkolók az Állatokért Alapítvány

Öt éve már, hogy egy szűkebb futball szurkolókból álló körben téma lett, hogy valamit tenni kellene az állatvédelemben. Azt vettük észre, hogy egyre nehezebben viseltük ami idehaza történik, vagyis ami idehaza sajnos nem történik az állatok védelmében. Tehetetlenül szemléltük, hogy újabb és újabb állatkínzó ússza meg a felelősségre vonást.
 
Sokszor elhangzott, hogy valamit tenni kellene, valamit csinálnunk kell, hallatnunk kell a hangunkat, hiszen az nem lehet, hogy egy ilyen erős közösség csöndben tűri ezt. Sokunkat szó szerint sokkol a mai napig az a kegyetlenség, ahogy egy újabb élőlényt megkínoznak, megnyomorítanak, s végül meggyilkolnak.
 
Ez a maroknyi szurkoló csapat mára megerősödött, és jelenleg több ezres táborról beszélhetünk. Követőink, szimpatizánsaink száma a 127.000- es számot is meghaladta. Országszerte alakultak alcsoportjaink, és szerencsére ők is ugyanilyen elkötelezett hívei az állatvédelemnek, keményen dolgoznak, hogy az országban minél több helységben tudjanak jelen lenni, állatokon segíteni.
 
Tehát bátran állíthatjuk, elkezdődött valami óriási dolog. Bár a kezdeményezés tőlünk, szurkolóktól indult, természetesen nem csak szurkolók vesznek részt a munkában, hanem állatbarát emberek, más állatvédő szervezetek, és most már média is felfigyelt ránk, írnak rólunk, szem előtt vagyunk.
 
Szerencsére sok szervezettel nagyon jó a kapcsolatunk, a közös cél, a közös állatszeretet összeköt minket.
Elég korán azt is felismertük, hogy az iskolás és óvodás korú gyermekek nincsenek tisztában az állattartás alapvető követelményeivel sem. Ezt úgy orvosoljuk, hogy óvodapedagógus és tanár barátainkkal, szimpatizánsainkkal egy Programot készítettünk. A „Felelős Állattartás Gyerekeknek” című programunk alapja, a NÉBIH és a Környezetvédelmi Minisztérium által kiadott online kiadványok. Ezt ötvöztük a saját tapasztalatainkkal, játékainkkal. Amit nagyon fontosnak tartunk, a gyerekek és a kutyák közötti fizikális kapcsolat megteremtése, és a feladatok és a játékok kutyákkal történő végrehajtása. Ezt a gyerekek nagyon élvezik, mert ezzel a kutyákkal és trénereikkel ügyességi játékok és bemutatók aktív résztvevői lehetnek. A program nagy siker, reméljük a következő nemzedék egész más felfogásban és szemlélettel nő fel a felelős állattartással kapcsolatban.
 
Azt gondoljuk, hogy jó az irány amin elindultunk, és mindaz amit teszünk, követendő példa a többi állatvédelemmel foglalkozó szervezet számára is.
Alig több mint 5 év alatt, többszáz kutyát és más állatot mentettünk borzalmas körülmények közül. A legtöbb mentett állat azóta boldog gazdis életét éli, de sajnos vannak olyanok is, akiket nem sikerült még gazdásítani. Ők ideiglenes befogadóinknál, illetve több menhelyen és panzióban vannak elhelyezve, ott várják az örökbefogadókat. A helyi hatóságok munkáját felkerésükre pedig minden esetben – pl. ebösszeírás, ellenőrzés, hatósági bejárás – segítjük.
Emellett a háttérben pedig tovább folytatjuk az állatvédelmi törvénymódosítás benyújtásához szükséges teendőinket is.
 
Célunk minden esetben, hogy a mentett állatokat ivartalanítsuk – ezzel visszaszorítva a fölösleges szaporulatot -, a gyógyításuk, szocializációjuk, rehabilitációjuk. Szeretnénk az országot, illetve előbb ezt a régiót „megtisztítani” a kóbor állatoktól, ezzel biztonságot és nyugalmat teremteni az embereknek. Több szervezet és civil állatvédő kéri segítségünket, mert valóban olyan helyekre megyünk be félelem nélkül, ahová sokszor még a hatóságok sem mernek.
 
Amennyiben a szervezetünkkel, vagy a bármi mással kapcsolatban kérdésed van, keress meg minket.
Bízva a közös együttműködésben,
Üdvözlettel:
Kapin Richard
Szurkolók az Állatokért
mozgalom vezetője és alapítója
„JOGOKAT AZ ÁLLATOKNAK, LETÖLTENDŐ BÖRTÖNBÜNTETÉST AZ ÁLLATKÍNZÓKNAK!”
szurkolok az allatokért