Felelős vagy!

Harcsás Márta | 2013.12.08

Sok-sok évvel ezelőtt történt egy eset, amely nyugodtan mondhatom egész életemre kihatott.

Minden évben ugyanazon az úton mentünk Dunaújváros felé, ahol útközben egy vasúti megálló van egy „s” kanyarban. Épp hazafelé tartottunk a lányommal és természetesen kutyánkkal, amikor sorompót kaptunk, és több autóval egyetembe türelmesen vártunk. Amikor megindulhattunk végre, a hármadik autóból kitettek egy kutyát. Először azt hittük csak pisiltetik, vagy futtatják kicsit, de amikor már több kilométeren keresztül szaladt kétségbeesve az autók mellett rájöttünk, hogy Ő most itt magára lett hagyva.  Kavarogtak a gondolatok a fejemben azonnal, hogy megállok, és hazaviszem, eleget téve kislányom keserves zokogásának. De nem tehettem. Most sokan azt mondják, ezt teszi egy állatvédő?

Tenyésztő társaim meg fogják érteni mit jelentett ez akkor nekem. A kocsiban a pulim, otthonomban három alom kölyökkutya, akik kezeim között születtek. Abban az időben vesztettem el nagyon sok kutyát, hiszen a vírusok ellen még nem voltak vakcinák, nem lehetett „bevállalni a rizikót”. A kutya szemei életemben végigkísértek. Azóta is valahányszor arra járunk nem bírjuk sírás nélkül. És noha úgy 10 km után már nem bírtam, és mégis visszafordultunk, a kutya akkor már nem volt ott. Remélhetőleg valakit nem várt otthon annyi „gyerek”. 

Sok kutyámat vesztettem el az emberi gonoszság miatt. Egyik kertszomszédom az egész állományom megmérgezte, ott fulladt meg mind a hét gyönyörűségem, akik a kezeim között születtek a kezeim között nem volt mit tenni. Az idegölő méreg megtette hatását. Aztán újrakezdtem mindent, de a „tragédiák” folytatódtak, hiszen nem élnek annyit, mint mi sajnos. Ezt a kutyát is „elvesztettem” ott, akkor. És bizonyára sokan vannak úgy, hogy hiába látnak az utcán kóborolni egy kutyát, sajátjukat jobban féltik ezért nem állnak le. De vajon miért? És ilyenkor gonosz, kegyetlen emberek vagyunk? Megmondom őszintén, nem tudom. Lehet. Mindenesetre azóta mióta ez megtörtént velem igyekszem mindent megtenni az állatokért, és nemcsak az enyémekért. Számtalanszor előfordul, hogy egész alom kiskutyát tesznek be hozzánk a kerítésen keresztül, vagy kötnek ki a házunk elé egy fához. Ilyenkor fogjuk őket, és igyekszünk minél jobban ellátni, elhelyezni mind. A szomszédunk a –20 fokos télben két hetes labrador kölyköket talált a kapuban és vitte azonnal a saját szukájához szopni, de már sajnos nem lehetett megmenteni őket. Elhagyott, kidobott, megunt állatok sora rója az utcákat nap mint nap. Az állatmenhelyek megteltek, sok esetben 14 napon belül elaltatják a bekerült ebeket. Az emberek mégis szenvtelenül, felelőtlenül és teljesen meggondolatlanul vállalnak kutyát a háztartásukba. Nem értem. Ők talán nem ismerik a mondást miszerint: „felelős, vagy azért amit megszelídítettél”?