Vers: Beteg kutya

Úgy néz rád, mint szótlan fájdalom,
És vánszorog a ragyogó napon.

Szemébol csöndes panasz sír feléd,
Keresi részvéted tekintetét.

Tebenned bízik, úrban a hívo,
És kínjait eléd teríti o.

A mindenség poklában didereg,
Oly nyomorult, akár az emberek.

A megváltó halált nem ismeri,
Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

Csak nyöszörög, sírása könnytelen
S az égre szuköl árván, csöndesen.

Testvéred o is és osztályosod,
A nap alatt egy a ti sorsotok,

Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,
Ártatlan o, szegény és védtelen.

Mégis embernek ember a gyilkosa,
És a kutyától nem tanul soha.