Évente 40 ezer gazdátlan kutya kerül menhelyre vagy ebrendészeti telepre – indul a Szabad a Gazdi program

Dr. Kardeván Endre országos főállatorvos és Schell Judit indította útjára a Vidékfejlesztési Minisztérium és a NÉBIH felelős állattartást támogató programját

 

2013. december 8.

 

 „Ráuntam”– ez az egyik leggyakoribb indoklás, amit menhelyeken, önkormányzati ebrendészeti telepen hallani kutyájukat otthagyó gazdáktól. Mások nem tudják finanszírozni a kutyatartás költségeit, ezért inkább menhelyre adják állatukat – hangzott el a „Szabad a Gazdi” program Illatos Úti telepen tartott nyitóeseményén. A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közös programjának nagykövete Schell Judit színművésznő. A „Szabad a Gazdi” kampány arra ösztönzi a leendő kutyatulajdonosokat, hogy vásárlás helyett inkább fogadjanak örökbe, valamint kedvencük ivartalanításával járuljanak hozzá a gazdátlan ebek számának csökkentéséhez.

 

Magyarországon 2012-ben több mint 28 ezer kutya került önkormányzatok által üzemeltetett ebrendészeti telepekre, és további évi 10-12 ezerre tehető a menhelyen tartott ebek száma. A Vidékfejlesztési Minisztérium egy korábbi felmérése szerint a menhelyekre bekerülő kutyák közel 20 százalékát a saját gazdája adja le.

 

A fenti számokra tekintettel kiváló eredmény, hogy hazánk legnagyobb forgalmú ebrendészeti telepén, a Főváros Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti létesítményében 2012 augusztusa óta nem kellett kutyát helyhiány miatt altatni.    

 

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti ebrendészeti telepére minden évben 2500-3000 gazdátlan kutya kerül be.  A saját gazda által leadott állatok bekerülésének leggyakoribb oka a kutya előrehaladott életkora, a kutyatulajdonos nehéz szociális helyzete vagy lakóhelyének megváltozása, de sok kutyát egyszerűen azért hagynak a telepen, mert a gazda ráunt az állatra.  Éves szinten a szolgálathoz bekerült kutyák közül 15-20 ebről feltételezhető, hogy bántalmazták, és megközelítőleg 150 állat szorul sürgősségi ellátásra.

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a NÉBIH támogatásával induló Szabad a Gazdi program célja, hogy minél több menhelyre és ebrendészeti telepre leadott kutya találjon gazdára, valamint hogy a felelős állattartási gyakorlatok – mint például az ebek ivartalanításának – elterjesztése következtében csökkenjen a gazdátlan állatok száma. 

 

„A menhelyi ebek ötöde, az ebrendészeti telepeken élők több mint harmada nem talál új gazdára. Évente tehát több ezer gazdátlan kutya vár új családra – hiába” – mondta el Dr. Kardeván Endre, élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, országos főállatorvos a program bejelentése alkalmából rendezett sajtóeseményen.

 

Dr. Kardeván Endre a Szabad a Gazdi programmal kapcsolatban hangsúlyozta: „A gazdátlan ebek problémája ellen csak felelős hozzáállással tehetünk: vásárlás helyett örökbefogadással és kedvenceink ivartalanításával. Ma Magyarországon az ebek mindössze 5-10 százaléka ivartalanított, pedig ez az eljárás a nem kívánt ebszaporulat megelőzésének egyetlen biztos eszköze. A „Szabad a Gazdi” program célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdátlan állatok helyzetére és az ivartalanítás fontosságára, ezáltal hozzájárulva a felelős állattartási kultúra megteremtéséhez.”

 

Schell Judit színművésznő, a „Szabad a Gazdi” kampány nagykövete az eseményen hangsúlyozta: „Az örökbefogadással két kutya életét menthetjük meg: nemcsak az általunk befogadott állatét, hanem azét is, aki számára így hely szabadul fel a menhelyen vagy ebrendészeti telepen. Az örökbefogadás a felelős állattartás első lépése, amelyet további fontos döntések sora követ. A mikrochip-használatra vonatkozó előírás betartása, valamint az ivartalanítás elvégzése mind szükségesek ahhoz, hogy boldog kutyák gondos és legfőképpen felelős gazdijai legyünk.”

 

A felelőtlen szaporítás során megszülető kölyökkutyák jelentős része menhelyekre, gyepmesteri telepekre, vagy rosszabb esetben az utcára kerül.

 

Dr. György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese az eseményen elmondta: „Sajnos Pest megyében is magas az ebrendészeti telepre kerülő kutyák száma –2012-ben 7000 állatot fogadtak be az itteni létesítmények. E jelentős mennyiségű állat körülbelül 40 százalékát az Illatos út munkatársai látják el, így legmagasabb színvonalú szakmai munkájuknak kiemelt szerepe van a fővárosi gazdátlan kutyák gondozásában.”

 

Dr. Kozma Tamás, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatának vezető állatorvosa elmondta: „Az Illatos úti Ebrendészeti Telepre évente 600-700 kölyökkutyát adnak le gazdáik, akik a kölykök megszületésekor szembesülnek azzal, hogy a szuka kutyájuk nem kívánt vemhességének eredményeként világra jött kölykök felelős gazdához juttatása milyen nagy problémát jelent.”

 

Dr. Kozma Tamás továbbá kiemelte: „A kölyök állatoknak nagyobb esélye van az örökbefogadásra, de sokszor előfordul, hogy egy meggondolatlan döntés következtében a gazda néhány hónap elteltével visszahozza a kutyát. A nehezen kezelhető, viselkedési hibás, idős állatok örökbeadása problémásabb, sokuk hónapok óta a szolgálatnál van. A nehézségek ellenére azonban 2012 augusztusa óta nem kellett helyhiány miatt állatot altatnunk.”

 

Az ebeket a szolgálat korszerű orvosi ellátásban részesíti. Az örökbeadást megelőzően az állatorvosok a kutyákat ellátják egyedi azonosítóval és a koruknak megfelelő védőoltással. A gazda által bevitt állatok azonnal örökbe fogadhatók, a hatóság által begyűjtött kutyák 14 napos megfigyelés után kerülhetnek új gazdához. Egy eb örökbefogadásának ára az orvosi költségekkel együtt 5000 forint, az örökbefogadás feltétele a személyi okmányok bemutatása és az örökbefogadói megállapodás elfogadása.

 

A program keretében indított, folyamatosan frissülő honlapon és Facebook oldalon a kezdő és gyakorló gazdák felelős állattartással kapcsolatos tippeket olvashatnak, valamint tájékozódhatnak a kampány aktuális híreiről. Az örökbefogadás mellett döntő friss gazdik egy színes, informatív „Szabad a Gazdi” naplót is kézhez kapnak, amelyben kutyatartással kapcsolatos hasznos tippeket, tanácsokat és sok más érdekességet olvashatnak egész év során. 

 

További információ:

www.szabadagazdi.hu

www.facebook.hu/szabadagazdi 

http://elelmiszerlanc.kormany.hu/allatvedelem

Szabad a gazdi

Szabad a gazdi

Szabad a gazdi

Szabad a gazdi